KezdőlapCímlapSikerült! Győzött Erdei Zsolt

Sikerült! Győzött Erdei Zsolt

Sikerült megmentenie házasságát Erdei Zsoltnak, aki rádöbbent arra, hogy párja és három gyermeke boldogságánál nincs fontosabb.

Sokáig úgy tűnt, zátonyra futott a világbajnok bokszoló házassága. Madár és gyermekei édesanyja akkor távolodtak el egymástól, amikor Réka a kisfiukkal hat hónapos terhes volt, de a szülést követően sem rendeződött a helyzet.

Fotó: Facebook

Erdei Zsolt folyton dolgozott, míg a fiatal anyuka otthon volt a gyerekekkel. Az sem segített, hogy az otthonuk távol esik a fővárostól, így az asszony gyakran úgy érezte, teljesen elszigetelten éli az életét. Erdei pedig dolgozott, ahogy teszi most is, majd munka után rohan a gyerekekért az óvodába, iskolába, este gyakran megfürdeti, megeteti, leteszi őket aludni. Késő estére mindketten annyira fáradtak, hogy amikor befekszenek az ágyba, ők is azonnal elalszanak – erről mesélt korábban az egyik magazinnak Zsolt, aki örülhet, hogy időben észrevette, rossz irányba halad az életük.

„Mint minden párnak, így nekünk is szükségük lenne kettesben töltött időre, közös programokra, de ezt nehéz megoldani, mert Réka édesanyján kívül nincs, akire jó szívvel bízhatnánk a gyerekeket. Ha van is egy kis szabadidőnk inkább pihenéssel tölteném. Nyilván nekem is fontos, hogy többet legyünk együtt, de sajnos hajlamosak vagyunk a hétköznapokba belefeldkezni – nyilatkozta a Ripostnak a világbajnok bokszoló.

Bevallom, volt olyan pillanat, amikor megijedtem, hogy szétesik a családunk” – árulta el Erdei Zsolt, aki ma már nem keres kifogásokat, fel akarja dobni a kapcsolatát.