KezdőlapCímlapRekordnyereség a Teslánál, először egymilliárd felett

Rekordnyereség a Teslánál, először egymilliárd felett

Az amerikai Tesla autógyár 10 milliárd 389 millió dollár bevételre tett szert az idei első negyedévben, a nyeresége pedig 1,52 milliárd dollárt tett ki.

Ünnepelhet Elon Musk, birodalmának egyik gyémántja, a Tesla idei bevétele 74 százalékkal több lett az egy évvel korábbinál, ami még az elemzőket is meglepte. A nyereség pedig 1 milliárd 52 millió dollárt tett ki az idei első negyedévben, ami 363 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Mindezt az magyarázza, hogy a vállalat rekordszámú járművet gyártott és szállított ki az év elsőhárom hónapjában, az autók értékesítéséből származó bevétele 75 százalékkal 5 milliárd 132 millió dollárra nőtt. Éves összevetésben a termelés 76 százalékkal 180 338 darabra emelkedett, míg a kiszállított járművek száma 109 százalékkal 184 877-re ugrott – írta az Index.

Az autógyártást globálisan sújtó chiphiányt a Tesla úgy oldotta meg, hogy rendkívül gyorsan átállt új mikrovezérlőkre. A cég arra számít, hogy idén több mint 50 százalékkal növeli a gyártás volumenét úgy, hogy texasi és berlini gyárában még az idén elindul a termelés és a kiszállítás. A szélesebb autóiparra jellemző csökkenéssel ellentétben a Teslát nem rengette meg a koronavírus-járvány és a világgazdaság recessziója, stabil értékesítés mellett nyereséges negyedéveket zárt, aminek köszönhetően tavaly több mint nyolcszorosára emelkedett az árfolyama. Piaci tőkeértéke meghaladja a 700 milliárd dollárt, amivel messze a világ legértékesebb autógyártó vállalata. A sorban következő japán Toyota, amely a Teslánál összehasonlíthatatlanul több járművet gyárt és értékesít, alig több mint harmadát, 250 milliárd dollárt ér a világpiacon.