KezdőlapCímlapHorrorpénzért vett kastélyt Madonna

Horrorpénzért vett kastélyt Madonna

Az előző tulaj is egy szupersztár, de neki már nem felelt meg a Hidden Hills-i kastély, amelyért most 5,5 milliárd forintot fizetett Madonna.

A Hidden Hills-i kastély

Nem sokáig keresgélt vevőt Hidden Hills-i kastélyára The Weeknd, vagyis Abęl Makkonen Tesfaye, etiópiai származású kanadai énekes, dalszerző, zenei producer. A 12500 négyzetméteres luxusingatlanára ugyanis kisvártatva nem más csapott le, mint Madonna, a pop királynője, aki nem kevesebbet, mint 19,3 millió amerikai dollárt, vagyis 5,5 milliárd forintnyi összeget fizetett ki a házért.

Persze, ezért a pénzért igazi luxust vett magának: a kastély három hektáros birtokon fekszik, található benne egy LED-világítással ékesített modern bortároló helyiség, látványgarázs a luxusjárgányoknak, fitneszstúdió, wellness-részleg és házimozi-szoba is. Madonna egyébként imád borozni, nagy gyűjteménye van. A parkban pedig egy kosárlabdapálya, istálló és egy kis karám teszi teljessé az idilli hangulatot – írta a Bors. A főépülethez vendégház is tartozik, így összesen kilenc hálószobában és tizenegy fürdőszobában aludhatnak, illetve frissülhetnek fel Madonna vendégei.