KezdőlapCímlapPataky Attila túlélte a koronavírust, a rákot - 5 évig lihegett nyomában...

Pataky Attila túlélte a koronavírust, a rákot – 5 évig lihegett nyomában a halál

A rockzenész mára megbékélt a sorsával, végrendeletet írt.

Ezért sincs bennem aggodalom amiatt, hogy mi vár rám az élet után, hiszen pontosan tudom. Persze nem veszem könnyelműen a kérdést, hiszen nemrég megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor nagyon közel van a vége. Az utóbbi öt évben végig itt lihegett a nyakamban a halál. Öt éven át cipeltem valamiféle karmikus csomagot, amiben jó pár betegség volt elrendelve nekem kezdve a ráktól a kutyafüléig – minden. Ennek a csomagnak az utolsó és egyben legtanulságosabb eleme volt a koronavírus. (…) Muszáj gondolnom azokra, akikért felelősséggel tartozom, vagyis a családtagjaimra, a zenésztársaimra és néhány szorosabb barátomra. Az ugyanis nem lehetséges, hogy miután én elhagyom ezt a testet, nekik bármiféle általam hitehagyott problémával kelljen szembesülniük. Nem kerülgetem a forró kását, kimondom, ahogy van: mindent lepapíroztam, mert nem szeretnék katyvaszt és vitás kérdéseket hagyni magam után. Ez megnyugvást adott” – mondta az Edda frontembere a Borsnak.