KezdőlapCímlapPataki Attila egyre feledékenyebb, inkább a közönséget dolgoztatja

Pataki Attila egyre feledékenyebb, inkább a közönséget dolgoztatja

A rocksztár ha el is felejti a dalai szövegét, nem esik kétségbe, olyankor a közönség énekel helyette.


Pataky Attila pályafutása során több mint kétszáz dalt adott elő a zenekarral, nagyjából ennyi szám szerepel az Edda repertoárjában. Nem is csoda, ha hirtelen nem tudná mindegyiket felidézni, hiszen hatalmas mennyiségről van szó. Az énekes 1974 óta áll az Edda élén, egy koncerten nagyjából két tucat dal hangzik el – írja a Blikk. Pataki azonban elmondta, hogy néha bajban lenne, ha hirtelen fel kellene idéznie egyik-másik szöveget.

– 230 dalnak adtunk életet és mind egyformán a szívünkhöz nőtt – mondta az énekes a Borsnak. – Úgy százötvenet tudok fejből, a többit mindig átolvasom, meghallgatom. Mondhatni, még én is ismerkedem a saját gyermekeimmel. Persze van, hogy néha egyiküket-másikukat idegennek érzem és elfelejtem a szövegét. Olyankor a közönség elé tolom a mikrofont, hogy énekeljék tovább.