KezdőlapCímlapŐrült meccsen győzték le a hollandok 3-2-re az ukránokat a foci EB-n

Őrült meccsen győzték le a hollandok 3-2-re az ukránokat a foci EB-n

A labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi etapja a Hollandia–Ukrajna mérkőzéssel zárult. Georgij Buscsan sokáig állta a hollandok elképesztő rohamait. Aztán a második félidő elején már a Dinamo Kijev kapusa sem bírta az offenzívát. Az Eb eddigi leglátványosabb meccsén Hollandia, ha nagyon nehezen is, de győzelemmel kezdett, rossz hír a Fradi-drukkereknek.

Még csak öt perc telt el a meccsből, de az ukrán kapusnak kétszer is nagy bravúrral kellett védenie. A hollandok már a legelején egymás után dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. Tíz perc alatt hét holland kapura lövést lehetett feljegyezni. Olekszandr Zubkov, a Ferencváros futballistája hiába került be a kezdőbe, a 12. percben le kellett cserélni, sérülés miatt.

A folytatásban is Buscan bravúrjairól szólt a meccs, a hollandok lendülete nem csökkent, ugyanakkor az ukránok egy-egy ellentámadásból komoly veszélyt tudtak teremteni az ellenfél kapuja előtt. Az ukrán kapus az első félidőben négy olyan védést mutatott be, amikor egyértelmű góltól mentette meg a csapatát. Dumfries aztán a 40. percben kihagyta a kihagyhatatlant, négy méterről még a kaput sem találta el. Így is 11 kaput eltaláló holland lövés után mentek pihenni a szünetre a csapatok.

Az 52. percig tartották magukat az ukránok. Egy újabb gyors, holland akció futott végig, Dumfries beadását még ki tudta ütni Buscan, de éppen Wijnaldum elé, aki 12 méterről bevarrta a felső sarokba.

Számítani lehetett rá, hogy a hollandok a gól okozta lendülettel össze is roppantják az ukránokat. Így is történt. Az 59. percben Dumfries mindenkin túljutott, a kipattanót Weghorst vágta be. A videóbíró viszont visszanézte az esetet és végül megadták a gólt.

Meg is rogyott az ukrán csapat, a hollandok pedig 2-0-s előny birtokában sem pihentek rá az eredményre. Ekkor már óriási mezőnyfölényben is voltak, elmaradtak a gyors ukrán kontrák. Aztán Jarmolenko gondolt egy nagyot és a 75. percben húsz méterről valami elképesztő nagy gólt ragasztott a jobb felsőbe.

Aztán jött az újabb döbbenet, a 79. percben Malinovszkij szabadrúgását, a három holland védő közül kibújó Jaremcsuk egyenlített. Az utolsó tíz perc hihetetlen izgalmas lett így.

Az ukránok visszahozták a sírból, aztán öt perccel a vége előtt megint gólt kaptak. Dumfries két gólt előkészített, most az első válogatott gólját szerezte egy fejesből.

Indirekt/Blikk