KezdőlapCímlapÓnodi Eszter kétszer vált felnőtté

Ónodi Eszter kétszer vált felnőtté

A színésznő három éve vesztette el édesanyját, ami óriási változást hozott az életébe.

A BEST-nek adott interjújában a hazai egészségügyben látott tapasztalatairól és 80 éves édesapjáról is mesélt. 

A színésznő 47 évesen vesztette el édesanyját, akit élete utolsó másfél évében kórházban kezeltek. Édesapjával napi szinten látogatták és ápolták, hogy legalább ezzel is segíthessék a túlterhelt nővéreket:

„Saját jogon nincs tapasztalatom az egészségügyről, hál’ istennek, régen voltam beteg, de az édesanyám révén, aki három éve nincs közöttünk, nem sok jót mondhatok. Őt az utolsó másfél évében egy állami egészségügyi intézményben látták el, hát mit mondjak, meglehetősen rémes volt.”

A megdöbbentő állapotok mellett, azt is el kellett fogadnia, hogy hiába voltak mellette minden nap, édesanyja már egyáltalán nem érzékelte a jelenlétüket. Emiatt ez az időszak felért egy „felkészítő tanfolyammal” is, ami megmutatta neki, milyen lesz az élete, ha elveszíti anyukáját.

„Az egyik ilyen felnőtté válásom az volt, amikor megszületett a fiam… A másik, amikor elment édesanyám. Azt gondolom, ettől kezdve mondhatom magam felnőtt nőnek.”

Az élet azonban nem forgatta át teljesen a világát. Édesapja még 80 évesen is aktívan éli az életét, születésnapját egy közös külföldi utazással ünnepelték meg. Az egész család elutazott Rómába, ahol minden egyes nap több órát gyalogoltak, amiből apukája sem maradhatott ki.