KezdőlapBelföldNyíregyházáról az űrbe - Kapu Tibor a következő magyar űrhajós

Nyíregyházáról az űrbe – Kapu Tibor a következő magyar űrhajós

Ha most nem választották volna ki, valószínűleg pilótaképzésbe kezdett volna.

A szakértői bizottság végleges döntése alapján a nyíregyházi Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

„A tegnapi éjszaka folyamán a szakértői bizottság meghozta végleges döntését mindenféle szempontot mérlegelve, és ez úgy szól, hogy Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátorfejlesztéssel foglalkozott” – közölte.

Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, egy tartalékos űrhajós kijelölésére is sor került, ő pedig a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula lesz. Ők fogják végigcsinálni a kiképzés utolsó fázisát – tette hozzá.