KezdőlapCímlapNem lesz második hullám – állítják német szakemberek

Nem lesz második hullám – állítják német szakemberek

Tekintélyes német szakemberek beszéltek arról, hogy nincs okunk a koronavírus-járvány második hullámától tartani, de a hullámzás folyamatos.

Az elismert német virológus, Hendrick Streeck szerint sem második, sem harmadik hullám nem lesz – írja a német Bild. A bonni szakember úgy véli, a járvány nem ért véget, annak folytonos hullámzását tapasztalhatjuk. Streeck szerint az őszi iskolakezdéssel nem lobban be újra a járvány. „Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a gyerekek jobban terjesztenék a koronavírust, mint a felnőttek. Sőt, most úgy tűnik, hogy kevésbé fertőzőek” – mondta a lapnak. Klaus-Dieter Zastrow professzor, akit Németországban „Higiénia Pápa” néven emlegetnek már májusban kitalációnak minősítette a második hullámot, azt mondta, semmilyen bizonyítékunk nincs arra, hogy ősszel újra megugorna a fertőzöttek száma.

forrás: bild.de