KezdőlapBűnügyNem apróval "gurigáztak"... Milliárdokat sikkasztottak, mennek a sittre

Nem apróval „gurigáztak”… Milliárdokat sikkasztottak, mennek a sittre

Kétmilliárdos hűtlen kezelés miatt emeltek vádat tizennyolc ember ellen,

Tizennyolc ember ellen emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség, mert több mint kétmilliárd forintos kárt okoztak egy központi költségvetési szervnek – írta a Baranya Vármegyei Főügyészség. A vádhatóság csütörtöki közleménye szerint egyebek mellett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, vesztegetés és pénzmosás miatt kell felelniük a bíróság előtt a vádlottaknak, akik közül hárman vezetőként dolgoztak egy központi költségvetési szervnél.

A két budapesti temető vagyonkezelését is végző szervezet a sírkertek fenntartási és üzemeltetési feladatainak ellátására 2017-ben és 2019-ben közbeszerzést írt ki, amelyen az egyik vezető barátjának cége is indult. A szervezet két vezetője és kiíráson induló gazdasági társaság közösen arra törekedtek, hogy a nyertes az érintett baráti cég legyen, ezért az ajánlati felhívás megfogalmazásában, valamint a pályázat elkészítésében a kiíró szerv vezetői is részt vettek.

A közbeszerzési eljáráson győztessé nyilvánították a kiszemelt céget, amely ezt követően a piacinál lényegesen magasabb áron végezte el a fenntartási munkálatokat és az eseti megrendelések teljesítését. A túlszámlázás és megrendelések célja az volt, hogy a központi költségvetési szerv pénzeszközei a nyertes gazdasági társasághoz kerüljenek – írta a vádhatóság.

A későbbiekben a megbízott cég a munkákat fiktív szerződésekkel tovább számlázta különböző cégeknek, melyek vezetői ezen összegeket visszajuttatták a költségvetési szerv vezetője részére. A költségvetési szerv főigazgatójának irányításával több mint kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a vádlottak a 2017 és 2020 között.

Az ügyészség a költségvetési szerv érintett vezetőit, a nyertes vég vezetőjét hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel, vesztegetés  elfogadásának bűntettével, míg a többi vádlottat pénzmosás bűntettével vádolja.