KezdőlapBelföldNagy Ő: Jákob Zoltán elárulta, mire vágyik igazán

Nagy Ő: Jákob Zoltán elárulta, mire vágyik igazán

A milliárdos inkább egy szerény lányt választana maga mellé, akivel közösen tudja élvezni azt a luxust.

Jákob Zoltán a Blikknek adott interjújában elárulta, hogy vágyik többek között több olyan igaz barátra, aki nem a vagyona miatt akar közel kerülni hozzá és egy olyan nőre, akivel közösen tudja élvezni azt a luxust és pompát, amit kemény munkájával teremtett meg maga és három gyermeke számára.

“Jó lenne egy nagyobb, igaz barátokból álló kört kialakítani, és megtalálni a szerelmet is. Szeretném, ha egy olyan nő volna mellettem, akivel színházba járunk, jobban részt veszünk a kulturális életben és közösen fedezhetjük fel a világot. Bízom benne, hogy a TV2 Nagy Ő című műsorában megtalálom. Fontos, hogy legyen munkája és önálló céljai, vágyai. Legyen vidám, életrevaló, melegszívű hölgy. A külsőt tekintve fontos az ápoltság és az igényesség, de azért ne kelljen rá órákat várnom a fürdőszoba előtt. A hosszú hajú, barna szemű lányok a gyengéim, de a kék szem is el tud varázsolni” – mondta az új Nagy Ő.