2021.07.28
Szabolcs
Kezdőlap Címlap Nagy kérdésben hozott döntést Radics Gigi

Nagy kérdésben hozott döntést Radics Gigi

A Petőfi Rádióban debütált szerdán reggel Radics Gigi Nem vagyok ilyen című új dala, ebből az apropóból vendégeskedett a Talpra magyar stúdiójában az énekesnő, aki nemcsak új szerzeményéről beszélt, hanem azt is elárulta, milyen döntést hozott meg a nyár kapcsán.

„Édesapámtól jött az ihlet, én csak finomítottam rajta, a szöveget pedig Hujber Szabolcs jegyzi. Mondhatni hamar, néhány óra alatt megszületett ez a dal, amelyet könnyed, nyári slágernek szánunk, és remélem, tényleg sláger lesz belőle” – árulta el Radics Gigi a Petőfi Rádióban, az elsőként a Talpra magyarban felcsendülő szerzemény születéséről.

Radics Gigi mesélt a mögötte álló időszakról is, hiszen tavaly októberben megszületett kislánya. „Három hónapos koráig nagyon hasfájós és sírós baba volt, azóta viszont szerencsénkre végigalussza az éjszakát” – mesélte Bella Szófiáról.

De a munkát sem hanyagolta el az énekesnő, sok új dal született, amelyek szépen sorban szintén megjelennek majd. Sőt, egy duettre is készül Gigi, ám erről részleteket még nem árult el. Nyári terveiről is mesélt a Talpra magyarban az énekesnő: „Nagy kérdés, hogy érdemes-e gyerekkel nyaralni, vagy sem. Úgy döntöttem, hogy idén nem szeretnék elmenni üdülni.”

Indirekt/Origo