2022.07.01
Tihamér, Annamária
Kezdőlap Címlap Molnár Anikó szeretne férjez menni, csak nem tudja, kihez

Molnár Anikó szeretne férjez menni, csak nem tudja, kihez

Bevallása szerint a házasságkötés az egyik nagy vágya Molnár Anikónak, ami még nem teljesült neki az életben.

Molnár Anikó fiatalon arról álmodozott, hogy ismert ember legyen, ám amikor ezt elérte, rájött, hogy nem csak rajongással fog találkozni.

„Rájöttem, hogy akkor jó ismertnek lenni, ha van valamilyen produktum a kezedben, ami miatt szeretnek. Nehéz volt szembesülni azzal, hogy valóban igazuk van. Most már egészen másképp kezelném ezt a dolgot és csak nevetnék rajta, hiszen azt látom, hogy olykor a legnagyobb művészek felé is iszonyatos gyűlölet árad” – mondta a Borsnak Anikó.

Azt is elmondta, hogy az egyik nagy álma, hogy férjhez menjen, bár családalapítást már nem tervez. Bevallotta, szeretné megtudni, hogy milyen a szerelmének kimondani a boldogító igent, utána pedig együtt, kézen fogva leélni az életünket.

„Ha netán ez nem sikerülne, akkor is megkeresem majd azt, ami boldoggá tesz, de biztosan nagy űr maradna az életemben, ha ez nem történne meg” – mondta őszintén Anikó, aki hozzátette, nem arról van szó, hogy nincsenek udvarlók az életében, azt azonban nem szerette volna elárulni, jelenleg van-e komoly kapcsolata.

Indirekt/NLC