KezdőlapCímlapMinden idők legjobb triatlonos szereplése: Bicsák Bence hetedik lett az olimpián

Minden idők legjobb triatlonos szereplése: Bicsák Bence hetedik lett az olimpián

Bicsák Bence a hetedik helyen végzett a férfi triatlonosok versenyében hétfőn a tokiói olimpián, ezzel a sportág legjobb magyar eredményét érte el az olimpiai játékok történetében. Tóth Tamás a 29. lett.

Az 51 fős mezőny két magyar indulója közül már a 1,5 kilométer úszás is Bicsáknak sikerült jobban, aki aztán a 40 kilométernyi kerékpározásban remekül taktikázva, végig az élmezőnnyel tudott maradni, a 10 kilométeres futás hajrájában pedig maradt még ereje a további felzárkózáshoz, és hetedikként ért célba. Tóth végig a 30. pozíció környékén küzdött a helyezésekért, és bár kerékpározásban voltak gyengébb periódusai, végül 29. lett.

Az első rajt hibás volt, így meg kellett ismételni, de a második startot követően már folytatódhatott a küzdelem, Bicsák végig a 15-20. hely környékén úszott, míg Tóth a harmincadik pozíciót tartotta meg a táv során. A kerékpárra váltás a mezőny nagy többségének, így a két magyarnak is gond nélkül sikerült, ugyanakkor a tekerés elején valamelyest mindketten leszakadtak, Bicsák a 24., Tóth pedig egészen a 39. helyig csúszott vissza. Ennek ellenére mindketten az első csoportban tudtak maradni a kerékpározás végéig, sőt, Bicsák 30 kilométernél hajrát indított és a kilencedik pozícióban zárta a biciklizést, amellyel megteremtette magának az esélyt, hogy egy jó futással még előrébb végezzen.

A futás első 5 kilométerén Bicsák tartalékolt maradék erejével, de viszonylag szorosan az élmenők mögött maradt, majd óriási hajrával a tizenharmadikról egészen a hetedik helyig jött fel, a célba érés után pedig teljesen kimerülve rogyott a földre. Tóth a futást a 32. helyen kezdte, ezen tudott javítani még három pozíciót a célig.

Bicsák az MTI-nek azt mondta, a célba érést követően annyira fáradtnak érezte magát, hogy nem is tudott semmire sem gondolni, de amikor már újra lábra állt, akkor kezdte el megérteni, milyen eredményt ért el.

„Egyszerre minden rám zúdult, nem is tudom szavakkal elmondani, ez milyen érzés” – jelentette ki könnyeivel küszködve a 25 éves sportoló, hozzátéve: nagyon örül annak, hogy sikerült olyan eredményt elérnie triatlonban, amire Magyarország büszke lehet.

„Az elmúlt egy-másfél évben annyi szenvedésen mentünk keresztül, és sokszor eléggé nehéz volt. Idén nagyon nem találtam a formámat, nem tudtuk, hogy pontosan mi a baj, ráadásul annyira nem volt önbizalmam, hogy fogalmam sem volt róla, hogyan leszek tagja a világelitnek” – mondta Bicsák, majd hozzátette: amikor egy hónappal ezelőtt úgy tűnt, jobbra fordulnak a dolgai, akkor megsérült.

„Nagyon-nagyon nehéz volt feldolgozni és felépülni is, de most is csak úgy tudtam rajthoz állni, hogy az orvosok megígérték, végig fogom tudni csinálni. Emiatt nem léptem vissza, pedig megfordult a fejemben a gondolat, mert nem akartam elvenni Magyarországtól a lehetőséget azért, hogy aztán fel kelljen adnom a versenyt” – fogalmazott a triatlonos, aki elárulta, az elmúlt két napban is annyira fájt a térde, hogy még a lépcsőn sem tudott normálisan felmenni.

„Az volt a taktika, hogy minden szenvedést ki kell bírnom valahogy. Lehet, hogy ha egy kicsit többet beleadok a futás elején, akkor még a negyedik hely is meg lehetett volna, de nem ez a lényeg. Nekem az az álmom, hogy a világ legjobb triatlonosai közé tartozzak, és ez itt az olimpián, Magyarországot képviselve, sikerült” – mondta Bicsák, megköszönve az otthonról szurkolók támogatását.

Az aranyérmet a norvég Kristian Blummenfelt szerezte meg, megelőzve a brit Alex Yee-t, valamint a harmadik új-zélandi Hayden Wilde-ot.