2022.01.25
Pál
Kezdőlap Címlap Megteltek Hollandiában a kórházak, a németekhez szállítják át a betegeket

Megteltek Hollandiában a kórházak, a németekhez szállítják át a betegeket

Románia mellett most már Hollandiában is megteltek a kórházak koronavírusos betegekkel, így már Amszterdamból is Németországba szállítják a súlyos állapotban lévőket.

November elején német katonai repülőgéppel szállították Bukarestből Németországba az első hat, súlyos állapotban lévő romániai koronavírusos beteget. Most pedig Hollandiából indultak el az első súlyos beteggel, akit kedden mentőautóval szállították át Rotterdamból a 240 kilométerre lévő Bochumba. Őt egy másik beteg követte ugyan ezen az útvonalon a nap folyamán – írja a Reuters.

Hollandiában az új fertőzöttek száma kedd reggelre több mint 23 ezerrel nőtt az előző naphoz képest. A legutóbbi heti jelentések 153,957 betegről számoltak be, ami nagyon leterheli a kórházakat. Ez a szám az egy héttel korábbihoz képest 39 százalékkal emelkedett. Németország 20 ágyat biztosít súlyos koronavírusos holland betegek számára.