KezdőlapCímlapMegszólalt Rudolf Péter: "túl sok fájdalom, túl sok indulat tört felszínre az...

Megszólalt Rudolf Péter: „túl sok fájdalom, túl sok indulat tört felszínre az elmúlt hetekben”

A Vígszínház új igazgatója szerint minden, ami most történik a színházi szakmában, az tisztulást hoz, katarzist.

„Addig is, teszem a dolgom, és minden erőmmel azon leszek, hogy a Vígszínház készen álljon az újraindulás pillanatában” – írta az MTI- nekírt közleményében a Kossuth-díjas színművész. „Örülni majd csak akkor lesz okom, okunk, ha újra felmegy a függöny, ha teltházak előtt tudunk megharcolni szereppel, önmagunkkal. Ha újra béke lesz bennünk és a világban”

Az új direktor úgy vélte, a közönségnek és a társulatnak tartoznak azzal, hogy a város legnagyobb színházát nem hagyják bizonytalanságban ezekben a nehéz hetekben.

„Kivételes megtiszteltetés a Vígszínház igazgatójának lenni, de ezek most nem lehetnek az öröm pillanatai. Túl sok fájdalom, túl sok indulat tört felszínre az elmúlt hetekben. Sem a színház, sem a világ nem lesz már ugyanolyan, mint annakelőtte. Nem tudhatjuk, mikor áll vissza a rend, mikortól tehetjük újra a dolgunkat. ” – fogalmazott az új direktor.