KezdőlapCímlapMegrázó helyzetbe került Bíró Ica

Megrázó helyzetbe került Bíró Ica

Budakeszin él most az egykori fittneszkirálynő, miután többször is kilakoltatták.

A devizahitelesek keserű kenyerét ette Bíró Ica, a nyolcvanas évek egyik hazai szexszimbóluma. Most a Nő háromszor című műsornak mesélt arról, hogy a devizahitelek mindenét elvitték, mára csak tető van a feje felett – a beszélgetést a 24.hu szemlézte.

A Metál Ladyként is ismert Bíró Ica azt mondta: a kálváriája még 2017-ben indult, azóta többször kilakoltatták. Most Budakeszin él, és legalább kertje van.

Az utolsó ingatlan, ami megmaradt, azt el tudtam adni. Budakeszin élek. Az a ház, ahol élek, nem az enyém, tartoztam családnak meg barátoknak, ki lett fizetve. Semmim sincsen, de van fedél a fejem fölött. Van egy kis kertem, és a két kiskutyámat minden nap ki tudom vinni – mondta Bíró Ica.

Azt is hozzátette: tudni véli, hogy pontosan kik járnak jól a devizahitelezés rendszerével, de azok szerinte nem azok, akik tényleg felveszik a hiteleket.