KezdőlapBelföldMegjelent a Budapest Bár új lemeze, a Tíz után

Megjelent a Budapest Bár új lemeze, a Tíz után

A tizenhat éve működő népszerű csapat július 5-én a Budapest Parkban mutatja be friss anyagát.

A Budapest Bár sokféle stílust játszik, a rájuk jellemző, az 1920-30-as évek kávéházi világát idéző hangszerelésű muzsikába beillesztik a szvinges, groove-os vagy alternatív irányzatokat is. Tíz után címmel megjelent a Budapest Bár új stúdióalbuma. A tizenhat éve működő népszerű csapat július 5-én a Budapest Parkban mutatja be friss anyagát.

„A legutóbbi lemezt még a Covid előtt adtuk ki, a Tíz utánra került dalok egy részét a közönség a koncertekről már ismerheti. Fontos szempont volt, hogy a régi slágerek feldolgozása mellett vadonatúj szerzemények is szülessenek” – mondta Farkas Róbert, a Budapest Bár vezetője, hegedűse, gitárosa.

A Tíz utánra új dalt írt a formáció énekesei közül Szűcs Krisztián (Meghívnám a hétvégére) és Frenk (Lelakatolt emlékek). A hamarosan CD-n is elérhető új lemezen hallható Kalmár Pál 1937-es dala, a Tíz után (Behumi Dóri adja elő), a Hamvadó cigarettavég, Karády Katalin hatalmas slágere 1942-ből (Rutkai Bori énekli), Poór Péter 1967-es táncdalfesztiválos sikere, az Utánam a vízözön (Tóth Vera), a Kovács Kati által 1975-ben ismertté vált Találkozás egy régi szerelemmel (Mező Misi), a Demjén Ferenc előadásában 1977-ben megjelent Mikor elindul a vonat (Lovasi András), vagy az LGT Boksza 1980-ból (Ferenczi György énekli).