KezdőlapCímlapMég a NASA-t is sokkolta az, amit Oroszországban talált

Még a NASA-t is sokkolta az, amit Oroszországban talált

Még a NASA kutatói sem tudják pontosan megmagyarázni, miért borítják hullámzást imitáló csíkok azokat a dombokat, amelyek Oroszország sarkvidéki területein találhatók.

Az előző héten a NASA kutatói tették nyilvánossá ezeket a műholdas képeket, amelyeken a ráncos dombok is láthatók, a látottak pedig még az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal sokatpróbált szakértőit is meglepték – írta a promotions.hu. Ráadásul a furcsa hatás mind a négy évszakban jelentkezik.

Egyes tudósok azért megpróbálkoztak magyarázattal szolgálni. Van, aki úgy vélekedik, hogy ez az örökfagy lenyomata, hiszen ezt a területet évszázadokig hóréteg borította, amely néha megolvadt, majd újra megfagyott, és így keletkezett ez a bizonyos mintázat. Szerintük ez látszódik a dombokon. Mások szerint viszont az erózió hatását vehetjük észre ezeken a ráncokon. Egyelőre azonban nincs egységes magyarázat, ez majd csak azután várható, hogy a szakemberek személyesen is szemügyre vették ezeket a területeket.