KezdőlapCímlapMarics Peti falja a nőket, belevetette magát a csajozásba

Marics Peti falja a nőket, belevetette magát a csajozásba

A ValMar énekese mindig is nagy nőcsábász hírében állt, aki nehezen tud nemet mondani a csinos hölgyeknek.

Tóth Andival való szakítása után Marics Peti megállás nélkül csajozik. Először egy korábban a klipjében szereplő táncoslánnyal, most pedig Kovács Gyopárral hozták hírbe. Barátai szerint azonban az énekes egyelőre nem vágyik komoly kapcsolatra, csak ismerkedik.

Bár úgy tűnt, Tóth Andival valóban komolyan gondolja – hiszen összeköltöztek és közös kutyát vállaltak –, amekkora szerelemnek indult, olyan viharosan ért véget idén márciusban a kapcsolatuk. Míg az énekesnő a szakítás után a szinglilétet választotta, és kutyájával valamint barátaival tölti az időt, addig a ValMar duó tagja belevetette magát a csajozásba.

Először egy korábbi klipjében szereplő fiatal, barna hajú táncoslánnyal hozták hírbe, aki egyébként idén bekerült a Miss World húsz döntőse közé, ám románcuk csupán néhány hétig tartott. Az énekes ugyanis a hírek szerint jelenleg egy másik közismert hölggyel ismerkedik. Kiszemeltje az a 24 éves Kovács Gyopár, akit 2014-ben a Rising Star című tehetségkutató versenyzőjeként ismerhetett meg az ország, azóta pedig színésznőként dolgozik, többek között a Játékszínben.

A fiatal szépség a ValMar nemrég leforgatott, de még közzé nem tett klipjében is szerepel, ráadásul Peti menyasszonyát alakítja. A zenész egyik barátja lapunknak elmondta, Peti jelenleg nem vágyik komoly kapcsolatra.

– Az Andival való szakítás után esze ágában sincs megállapodni, a munka mellett szórakozni akar és élvezni az életet. Ez persze nem zárja ki azt, hogy szívesen ismerkedik csinos hölgyekkel, és enged a kísértésnek. Valószínűleg Gyopárral is csak jól érzik magukat, persze szívügyekben nem lehet jóslatokba bocsátkozni, előfordulhat, hogy idővel komolyra szerelemmé fejlődik a kapcsolatuk – fogalmazott a barát.

Indirekt/Blikk