KezdőlapCímlapLetette a cigit Balássy Betti

Letette a cigit Balássy Betti

A negyven kilós fogyása után most egy rossz szokástól is sikerült megszabadulni.

Az édesanya most büszkén számolt be az eredményről, illetve a leszokással kapcsolatos tapasztalatait is megosztotta.

– Az új esztendőt már úgy kezdtem, hogy nem gyújtottam rá! Hosszú éveken keresztül dohányoztam, és csak a terhességem alatt tettem le cigit. Sajnos, a zenészvilágban ez elég általános dolog, hogy az ember a koncerteken, a fellépések előtt rágyújt, és összességében nagyon sokat lehet bagózni – mesélte Balássy Betty.

Az énekesnő elárulta, próbálkozott alternatív megoldásokkal helyettesíteni a hagyományos dohányárut, ám a problémát ez sem oldotta meg.

– Idővel átváltottam az e-cigire, ami talán jobb olyan szempontból, hogy nem annyira büdös, de abból is rengeteget elszívtam. Egy idő után már amolyan pótcselekvésként dohányoztam, miközben végeztem a házimunkát, elszívtam egy szálat, majd még egyet, és ez így ment tovább. Napi egy doboz simán elfogyott. Aztán belegondoltam, hogy milyen szörnyű ez, nem hittem el, hogy képtelen vagyok letenni, ezért eldöntöttem, hogy leszokom a dohányzásról. Egy betegséggel kötöttem egybe a dolgot, december elején ugyanis kaptam egy olyan felső légúti fertőzést, amiből elég sokáig, legalább két hétig tartott kigyógyulni – magyarázta az énekesnő.

– Miután meggyógyultam, úgy döntöttem, nem gyújtok rá többet. Ezt követően egy hónapig még tisztult a tüdőm és a torkom, amire rásegítettem sóoldatos inhalátorokkal. Persze, voltak olyan pillanatok, amikor nagyon jól esett volna rágyújtani, de összességében egész könnyen meg tudtam állni a dolgot. Szerintem az tud nagyon sokat segíteni, ha az ember megpróbálja valami más tevékenységgel kiváltani a dohányzást, én például szoktam csinálni magamnak gyümölcsből, zöldségből valami egészséges finomságot, és azt eszegetem a cigi helyett – mesélte a Blikknek Betty.