KezdőlapCímlapLehet, mégis visszatérhet Robert Downey Jr. Vasemberként

Lehet, mégis visszatérhet Robert Downey Jr. Vasemberként

Bár Robert Downey Jr. már szögre akasztotta a Vasember páncélját, de azért nem tartja teljesen kizártnak, hogy egyszer újra felvegye.

Az amerikai színész alakításával indult meg az a csoda, amit csak úgy ismerünk, hogy Marvel Cinematic Universe, vagyis a Marvel-univerzum. A Vasember óriási sikert aratott és rengeteg pénz hozott a cégnek, valamint Robert Downey Juniornak is. A művész azonban már többször azt nyilatkozta, vége, ő már nem bújik Tony Stark páncéljába.

Most viszont a GQ magazinnak adott interjújában megemlítette, hogy nemrégiben összefutott Keanu Reevesszel, aki jelenleg a Matrix 4. részét forgatja, és megkérdezte tőle, milyen érzés visszatérni az egykori ikonikus szerepébe, mire Reeves csak annyit mondott, mintha Ausztráliában lenne. Az interjú vége felé fel is tették az égető kérdést, mire Downey csak annyit mondott: „Én egyelőre kiszálltam. De soha ne mondd, hogy soha!”

Nem is kell több, hiszen ebből már indulhat is a teóriagyártás. Eddig annyi biztos, hogy a Downey-féle vasembert utoljára a Fekete Özvegy című Marvel-filmben fogjuk látni, amiben egy fel nem használt egykori jelenetet vágtak bele a színésszel, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Indirekt/Index