KezdőlapBelföldLegálisan puskázhatsz töri érettségin – Ott az atlasz!

Legálisan puskázhatsz töri érettségin – Ott az atlasz!

Középszinten háromórás, emelt szinten négyórás számonkérés vár a mai írásbelin a diákokra.

Míg magyarból négy órája volt a végzős diákoknak közép és emelt szinten is megírni az érettségit, történelemből ugyanaz lesz a helyzet, mint ami tegnap a matematikánál volt. Középszinten három, emelt szinten négy órájuk lesz kitölteni mindent – olvasható az eduline.hu portálon.

A feladatok két részre bomlanak, amit egyszerre kapnak meg a diákok. A feladatlap első részében összesen 12 feladatot kell megoldani. Ezek között lehet komplex forráselemzés, információkeresésé képek, vagy szövegek segítségével, de az is lehet, hogy fogalmakat kell kigyűjteni megadott forrásokból, sőt, akár térképek, évszámok és ok-okozati összefüggését váró feladatok is jöhetnek.

A kidolgozós rész kicsit bonyolultabb: itt négy téma lesz megadva, ezek közül kettőt kell kiválasztani és kidolgozni. Azonban nem választhatóak teljesen szabadon: egy kisesszé kell egyetemes történelemből és egy nagy a magyar történelemből. A középszintű töriérettségin összesen száz pontot lehet összeszedni, ebből ötvenet érnek az esszék és ötvenet a rövid kérdések is.

Legális puskaként ott lesz az atlasz, középszinten a diák sajátja lehet, emelt szinten viszont mindenkinek adnak egyet. Az iskola hivatalosan tantermenként köteles három helyesírási szótárt is biztosítani. Pontozás során a helyesírás nem a legfontosabb szempont – de lehet pontot bukni, ha masszív nyelvhelyességi hibát talál a javító tanár a válaszokban.