KezdőlapCímlapLázadás: a németeknek is elegük van az EU-s vakcinabeszerzésből, az oroszoknál kilincselnek

Lázadás: a németeknek is elegük van az EU-s vakcinabeszerzésből, az oroszoknál kilincselnek

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a németek sem szeretnének még egyszer abba a hibába esni, hogy a brüsszeli bürokraták miatt maradnak oltás nélkül.

Szputnyik V nevű orosz vakcinát egyelőre csak Magyarországon alkalmazzák az Európai Unió tagállamai közül. Ez azonban nagyon rövid időn belül változhat. Több nyugati ország is előre haladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal annak érdekében, hogy heteken belül orosz vakcinához juthassanak.

Elsőként Róma jelezte, hogy a Szputnyik V-t Olaszországban gyárthatják az uniós tagállamok számára. Aztán Sebastian Kurz közölte, hogy telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal egymillió dózis esetleges szállításáról. Szerdán a bajor miniszterelnök beszélt arról, hogy önálló tartományi döntés keretében előszerződést kötne az oroszokkal, 2,5 millió vakcina megvételéről. Csütörtökön Türingia is csatlakozott a bajorokhoz, hasonló módon szeretnének Szputnyik V-hez jutni.

A Reuters információi szerint Jens Spahn német egészségügyi miniszter is megkezdené az egyeztetéseket az orosz vakcina gyártójával. Ezt a tervét azután osztotta meg az unió többi egészségügyi miniszterével, hogy Brüsszel elhatárolódott attól, hogy a többi gyógyszercéghez hasonlóan, az oroszokkal is előszerződést kössön, és az összes uniós tagállam számára együtt rendeljenek.

Úgy tűnik tehát, hogy egyre több tagállam fárad bele abba, hogy a brüsszeli bürokraták emberéletek árán próbálnak politikai ügyet kovácsolni a vakcinabeszerzésből. Nagy valószínűséggel heteken belül megszülethet a megállapodás Oroszország és több nyugat-európai ország között.

Indirekt/Bors