KezdőlapBelföldGyomorforgató: 70 éves nevelőapja erőszakolt meg egy autista kislányt Zalában

Gyomorforgató: 70 éves nevelőapja erőszakolt meg egy autista kislányt Zalában

Két másik Zala megyei férfinek pedig gyermekpornográfia vádja miatt kell bíróság elé állnia, egyiküknél több mint 22 ezer, gyerekeket ábrázoló pornográf képet és videófelvételt talált a rendőrség.

Egy autista kislány ellen elkövetett szexuális erőszak, illetve két gyermekpornográfiával kapcsolatos ügy miatt három ember ellen emeltek vádat Zalában – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Pirger Csaba közlése szerint szexuális erőszak miatt kell bíróság elé állnia annak a 70 éves keszthelyi férfinak, aki 2012 óta élt együtt egy nővel és annak korábbi házasságából származó, enyhe-középsúlyos autista kislányával, aki érzelmileg is kötődött hozzá.

A férfi 2019 nyarán a keszthelyi albérletükben szexuális kapcsolatot létesített a nevelése, felügyelete alatt álló, 12. életévét még be nem töltött kislánnyal.

A szóvivő egy másik ügy kapcsán arról számolt be, hogy egy Zalaegerszegen élő 26 éves férfi 2016-tól több mint egy éven át hetente pár napot töltött a barátnőjénél egy Lenti környéki településen, ahol a nő a szülei segítségével egyedül nevelte az akkor alig kétéves lányát. A férfi a kislánnyal jó kapcsolatot alakított ki, számos alkalommal készített mobiltelefonnal fényképeket róla.

A férfi rendszeresen látogatott pornográf weboldalakat, illetve saját szexuális aktusait is többször felvette a telefonjával. A nő tudta nélkül több alkalommal is pornográf fényképfelvételeket készített az alig kétéves kislányról, később pedig a vele közös háztartásban élő, ugyancsak két év körüli unokaöcséről is.

A Lenti Járási Ügyészség gyermekpornográfia miatt emelt vádat ebben az ügyben.

Pirger Csaba közölte továbbá: egy 40 éves keszthelyi férfinak szintén gyermekpornográfia miatt kell felelnie, miután éveken át gyerekekről készült kép- és videofelvételeket töltött le a számítógépére, amiket telefonon vagy külső adathordozón is tárolt. Tavaly februárban javításra szervizbe vitte a hordozható számítógépét, az üzlet munkatársai ekkor fedezték fel, hogy a gépen pornográf felvételek találhatók gyerekekről, ezért értesítették a rendőrséget.

A nyomozók a házkutatások során különböző adathordozókon összesen több mint 22 ezer, gyerekeket ábrázoló pornográf kép- és videófelvételt találtak.

Indirekt/szeretlekmagyarorszag.hu