KezdőlapCímlapKoncz Zsuzsa a mai napig féltve őrzi a Yoko Onótól kapott ajándékot

Koncz Zsuzsa a mai napig féltve őrzi a Yoko Onótól kapott ajándékot

Több zenészlegenda számára örökre emlékezetes marad, hogy negyven éve látogatott először Magyarországra Yoko Ono. John Lennon özvegye hosszú éveken át ápolt ismeretséget kötött Koncz Zsuzsával.

Bródy János pedig 40 éve még az akkori pártállami zenei rendszert is megpróbálta megdönteni a segítségével, hiszen Ono érkezése minden szempontból felpezsdítette a hazai zenei életet.

„Bors Jenő, a Magyar Haglemezgyártó Vállalat elnöke állítása szerint Yoko Ono az USÁ-t 10 év után először elhagyva éppen Magyarországra jött. Előadta, hogy szeretne néhány felvételt készíteni a vállalat Rottenbiller utcai stúdióban, ami az MHV-nek imponált. Emellett találkozott a hazai popélet vezető személyiségeivel, Bródy Jánossal, Kóbor Jánossal, Koncz Zsuzsával, Sztevanovity Zoránnal, Presser Gáborral, Bereményi Gézával. (…) Bors itt érthető módon negatív felhanggal számolt be Bródy Jánosnak, a szabadfoglalkozású zenész-szakszervezet elnökének felvetéséről, miszerint: Yoko Ono ne az MHV-nél készítse felvételeit, hanem hozzon létre önálló stúdiót, ezzel is siettetve az MHV monopóliumának megdöntését” – idézte fel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Csatári Bence történész segítségével, hozzátéve, pénzt is kért, hogy a szakszervezet segíthessen a nem támogatott zenészeknek.

Bródy János elfoglaltságai miatt nem kívánta kommentálni a történetet. Koncz Zsuzsa azonban szívesen mesélt a Beatles-sztár özvegyéről.

– Nem emlékszem, hogy Bródy erre kérte volna Yokót, de ez beleillik az akkori törekvésekbe, hogy a zeneipart fogva tartó állami monopoliumok megszűnését szorgalmazzuk – kezdte Koncz Zsuzsa, aki azt is felelevenítette, milyen volt az első beszélgetésük Onóval. – Egy széles látókörű, művelt világpolgárt ismertem meg benne, akivel számtalan dologban egyetértettem. Mikor a rendszerváltás környékén a Stúdió 56 galéria megnyitójára jött, magával hozta John Lennonnal közös fiát is. Mikor Sean meglátott, rám mutatott és felkiáltott: Zsuzsa! Leesett az állam, de kiderült, hogy a ma már világhírű festőművész Havadtőy Sá­muel, aki húsz évig élettársa volt Yokónak, ismerte és gyakran hallgatta felvételeimet családi körben, így a család is tudta, ki vagyok. Alkalmanként Yokóval beszélgettünk a világ fontos dolgairól is, melyeket ő igen komolyan vett, és sokat is tett azért,hogy elképzeléseit a maga módján kifejezze. Így született a vietnami háború ellen tiltakozó Bed Piece akciójuk is Lennonnal. Az erről készült litográfia egy számozott példányát, melyet tőlük kaptam, ma is féltett kincsként őrzöm.

Koncz Zsuzsa New Yorkban is találkozott Onóval.

– Jártam náluk a Dakota-házban, megcsodáltam Lennon fehér zongoráját, amin az Imagine című dalt játszotta, de George Byron egykori íróasztalát is, amit egy londoni árverésen vett – mesélte. – Nagy élmény volt látni a földszinti irodájukat, ahol az egész Beatles-Lennon hagyatékot őrzik és kezelik.

Indirekt/Blikk