KezdőlapCímlapKitört a szülinapi háború Csuti és Kulcsár Edina között

Kitört a szülinapi háború Csuti és Kulcsár Edina között

A szülőknek az volt a legfontosabb, hogy a közösségi oldalakon azt bizonygassák, ki adott nagyobb ajándékot a kis Ninának.

Csuti és Kulcsár Edina második közös gyermeke, Nina hétvégén ünnepelte a születésnapját. Mindkét szülő nagy bulit csinált neki, persze külön-külön. A követőknek azonban feltűnt, hogy a buliról rengeteg posztot és sztorit készítettek, mintha versenyeznének egymással, ki adott többet és nagyobbat a kislánynak.

„A gyermekeim édesapjával való szétválásunk óta a gyerekek felváltva vannak nálunk, ebből adódóan pedig a születésnapokat is külön tartjuk”– mesélte egy korábbi interjúban Kulcsár Edina a Borsnak.

A Redditen persze rögtön téma lett az elvált sztárpár és a születésnap amiről valaki komoly véleményt fogalmazott meg. „Ez inkább szomorú, az a kislány mennyivel boldogabb lenne, ha a szülei békében egymás mellett meg tudnának lenni egy buli erejéig. Csuti sztorijában mindenki a kislány arcába nyomta a telefont, ahelyett, hogy vele örültek volna. Minden túl van dimenzionálva. Közben a szülei utálják egymást. Talán pár év múlva képesek lesznek a kislány kedvéért egy közös bulit tartani, hol apa anya szereti őt, hiába váltak el. Így számomra ez kompenzálás” – olvasható egy hozzászólásban, mellyel egyébként sokan egyetértettek.