KezdőlapCímlapKitilthatják a szurkolókat a tokiói nyári olimpiáról

Kitilthatják a szurkolókat a tokiói nyári olimpiáról

A japánok többsége nem támogatja, hogy külföldi szurkolók is jelen lehessenek a tokiói nyári olimpián. Mindez az országban végzett közvélemény-kutatásból derült ki.

A helyiek attól tartanak leginkább, hogy a beutazók miatt ismét jelentősen nőne a koronavírus-fertőzöttek száma. A Jomiuri című lap által készített felmérés alapján a válaszadók 77 százaléka ellenzi a külföldi látogatók beengedését. Az ország kormányának tervei szerint még ebben a hónapban dönthetnek arról, hogy adnak-e vízumot külföldi nézőknek a pandémia miatt tavalyról idénre halasztott olimpiára és paralimpiára. Később pedig arról határozhatnak, hogy a sportlétesítményekbe milyen arányban engedik be a szurkolókat. A felmérés szerint egyébként a japánok 48 százaléka úgy véli, zárt kapuk mögött kellene megtartani az eseményt, míg 45 százalék szerint nincs szükség a szurkolók teljes kizárására – írta a Blikk.

Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy biztonságban megrendezzük az olimpiát. Az emberek egészsége a legfontosabb – hangsúlyozta Hasimoto Szeikó (56), az olimpiai szervezőbizottság elnöke.