KezdőlapCímlapKirály a NASA – ünnepel a vagány milliárdos

Király a NASA – ünnepel a vagány milliárdos

Az amerikai űrkutatási hivatal Elon Musk SpaceX űrvállalkozását bízta meg az első kereskedelmi jellegű Holdra szálló egység kifejlesztésével, az egység két űrhajóst visz majd az égitestre – írta az MTI a hivatal közlése alapján.

A NASA eredetileg 2024-re szeretett volna újra embereket juttatni a Holdra az Artemis-program keretében, és bár lehet, hogy a start későbbre csúszik, azt már tudni, hogy milyen járgánnyal térnek vissza több mint ötven év után az égitestre. Az amerikai űrügynökség ugyanis bejelentette, hogy a SpaceX-et bízzák meg a leszállóegység megépítésével. Tudni kell, a kozmikus munkáért versenyben volt Jeff Bezos Blue Origin nevű cége is, így a világ két leggazdagabb ember vetélkedett. „Király a NASA!!” – írta Musk Twitteren a NASA döntését követően.

A NASA tájékoztatása szerint a SpaceX Starship nevű űrhajójának tágas kabinja lesz két légzsilippel, hogy az űrhajósok holdsétákat is tehessenek. Négy űrhajóst küldenek az Orion nevű űrhajójával Hold körüli pályára, ahol ketten − legalább az egyikük nő lesz − átszállnak a leszállóegységbe, azzal érkeznek a Föld égi kísérőjének felszínére. A távlati célok között szerepel egy teljességgel újrahasznosítható felszálló- és leszállórendszer kifejlesztése a Holdra, illetve a Marsra tartó űrutazáshoz.

MTI