2021.10.17
Hedvig
Kezdőlap Címlap Jó hír: kiengedték a kórházból Christian Eriksent

Jó hír: kiengedték a kórházból Christian Eriksent

Hat nappal azután, hogy megállt a szíve a Dánia–Finnország Európa-bajnoki mérkőzésen, kiengedték a kórházból a dán válogatott Christian Eriksent.

Az Internazionale labdarúgója az oldalvonal mellett esett össze, több mint tíz percen keresztül küzdöttek az életéért. Szívmasszázst alkalmaztak rajta, majd defibrillátorral sikerült újraéleszteni. Kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát. Folyamatosan javult az állapota. Először az ügynökén keresztül üzent, majd Instagramon is közzétett egy fotót, amellyel köszönetet mondott az érte aggódóknak, közben pedig folyamatosan tartotta a kapcsolatot telefonon a válogatottal. A minap beültettek neki egy szívritmusszabályozót is, az operáció sikeres volt.

Tegnap este pedig már ki is engedték a Rigshospitalet kórházból, ahonnan az első útja a válogatott edzőtáborába vezetett, hogy meglátogassa a társait.

„Köszönöm a rengeteg biztatást, hihetetlen érzés. A műtét jól sikerült, a körülményekhez képest jól érzem magam. Jó volt látni a srácokat a csütörtöki mérkőzés után, ahol remekül játszottak. Nem kérdés, hogy mennyire fogok nekik szurkolni hétfőn, Oroszország ellen” – írta a 29 éves játékos. Eriksen jelenleg otthon tartózkodik a családjával, ahol hosszú pihenés vár rá.

Indirekt/Index