KezdőlapCímlapJákob Zoltán kikötötte, mindhárom gyerekének dolgoznia kell

Jákob Zoltán kikötötte, mindhárom gyerekének dolgoznia kell

A leendő Nagy Ő gyerekei hiába származnak vagyonos családból, ugyanolyan hétköznapi életet élnek, mint kortásaik.

Az üzletemberről köztudott, a semmiből építette fel 44 milliárdot érő birodalmát a szépség- és körömiparban. Miután elvégzett egy kéz- és lábápoló OKJ-tanfolyamot, saját márkájával rukkolt elő, a Crystal Nails az első számú, piacvezető körmös márka napjainkban.

A párját egy ország előtt készül megtalálni, eddigi magánéletéről viszont csak keveset tudunk. Korábbi hazásságából három gyermeke született: fia már nagykorú, lányai, Liliána és Niki pedig tinédzserek. 

– Teljesen hétköznapi közegben mozognak, olyan iskolába járnak, olyan barátaik vannak, akik nem vagyonos családból származnak. Helyén van az értékrendjük – mesélte a Mokkában. Sem fia, sem lányai nem akarnak a nyomdokaiba lépni, a saját útjukat szeretnék kitaposni, és abban szeretnének érvényesülni. Ezt a hozzáállást apjuk is osztja, azt kikötötte, ragaszkodik hozzá, hogy dolgozzanak.