KezdőlapCímlapFolytatódik a botrány: Eszenyi Enikő visszatámadta Stohl Andrást

Folytatódik a botrány: Eszenyi Enikő visszatámadta Stohl Andrást

Napok óta az a kellemetlen ügy tartja lázban a színházat szerető közönséget, amit a Vígszínház egykori dolgozói robbantottak ki. Eszenyi Enikőt verbális abúzussal, agresszív viselkedéssel vádolják volt kollégái. A színházigazgató egy tévéműsorban válaszolt.

Az ATV Húzós című műsorának a vendége volt tegnap este Eszenyi Enikő, ahol többek között szóba került a körülötte kialakult bizalmi válság, vagy – kevésbé finoman fogalmazva – botrány. Ahogy itt az Indirekten is megírtuk, az egész egy nyílt levéllel kezdődött, amiben egykori Vígszínházi dolgozók írták le, hogy miket kifogásolnak Eszenyi Enikő viselkedésében és miért nem szeretnék, ha ő vezetné tovább a színházat. Ezt az állásfoglalást sok ismert színész is aláírta, többek között Stohl András is. Amikor tegnap este a műsorvezető, Rónai Egon szembesítette ezzel a színész-igazgatót, ő így válaszolt: „Ismerjük az Andris történetét, együtt játszunk, és remélem, hogy fogunk is. Az ő előélete, hogy ő mit csinált, az ilyenkor nem számít?” –ezzel minden bizonnyal arra utalt, hogy Stohl börtönben ült, mert ittasan okozott balesetet. Hogy a két dolog hogyan függ össze, azt már nem fejtette ki Eszenyi Enikő.

Az ellene felhozott vádakról egyébként azt mondta: lejáratókampány zajlik ellene mert több mint gyanús, hogy épp színházigazgatói meghallgatása előtt egy nappal került napvilágra a nyílt levél, és hogy azóta minden napra jut egy lejárató cikk róla. Eddig soha senki jelezte neki, hogy problémája lett volna vele vagy a vezetői stílusával. Rónai erre megjegyezte, hogy talán azért, mert félnek tőle. „Tényleg ott tartunk, hogy a 45 kilómmal nem mer senki elém állni, és megbeszélni a dolgokat?” –  kérdezte erre meglepődve Eszenyi Enikő.