Július közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek.
A választási jogszabályok értelmében vasárnap este az egyes szavazókörökben addig kell a szavazatokat számlálni, amíg kétszer egymás után ugyanazt az eredményt nem kapják. Ezeket az adatokat lehet felvezetni a hivatalos jegyzőkönyvekbe, amelyeket a szavazatszámláló bizottságok valamennyi tagjának alá kell írnia.
A szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntése ellen önálló fellebbezésnek nincs helye, azt csak a helyi, illetve területi választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni fellebbezéssel együtt lehet jogorvoslattal megtámadni.
A helyi, illetve a területi választási bizottságok hétfőn jegyzőkönyvekben összegzik a szavazatszámláló bizottságok által rögzített jegyzőkönyvi eredményeket, majd ezek alapján állapíthatják meg, ki nyerte a polgármesteri tisztséget és kik lettek a képviselő-testület, valamint a közgyűlés tagjai.
A helyi, illetve a területi választási bizottság döntése ellen a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, illetve a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva lehet fellebbezni.
A helyi, illetve a területi választási bizottság határozatával szemben három napon belül lehet jogorvoslattal élni a területi (vármegyei, fővárosi) választási bizottságoknál, illetve a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB). A területi választási bizottságoknak és az NVB-nek is három napja van arra, hogy a fellebbezéseket elbírálják.
Ezekkel a határozatokkal szemben még a Kúriához lehet fordulni ugyancsak három napig, és a bíróságnak is további nyolc napja van arra, hogy meghozza a jogerős végeredményről szóló határozatokat.
Ha a fellebbezés elbírálása csak a szavazatok újraszámolásával lehetséges, akkor erre a területi választási bizottságoknak 6 napjuk van a törvény szerint. A polgármester-, egyéni listás és egyéni választókerületi választások jogerős eredményei tehát június végére születhetnek meg. Szintén ekkor lehetnek jogerősek a vármegyei, a fővárosi és a főpolgármesteri választás eredményei.
Az egyéni választókerületi eredmények jogerőre emelkedését követően állapíthatja meg a helyi választási bizottság a tízezernél több lakosú településen, kik szereztek mandátumot a kompenzációs listán, a töredékszavazatokból. Ez ellen a határozat ellen ugyanúgy 17 nap jogorvoslat áll rendelkezésre, így akár július közepéig is elhúzódhat az eredmény jogerőre emelkedése, ha a jelöltek és jelölőszervezetek minden jogorvoslatot kihasználnak.