KezdőlapCímlapEnnyi volt: Jennifer Lopez végleg szakított vőlegényével

Ennyi volt: Jennifer Lopez végleg szakított vőlegényével

Bár az elmúlt időszakban több kísérletet is tettek szerelmük megmentésére, a küzdelem hiábavalónak bizonyult: végleg lezárja kapcsolatát Alex Rodriguezzel Jennifer Lopez.

Újra szabad Jennifer Lopez szíve! A világ legszebb nőjének is megválasztott énekes-színésznőt úgy tűnik, a szerelmi életében rendre balszerencse kíséri, hiszen Alex Rodriguezzel való kapcsolatát sem sikerült megmenteni. Mint azt a Blikk is megírta, először néhány héttel ezelőtt ment híre annak, hogy a szerelmesek négy együtt töltött év után különmentek, miután Rodriguez állítólag félrelépett, ám a felek akkor cáfolták a dolgot. Mostanra azonban megerősítették, két éve tartó jegyességüket tényleg felbontották – írja a Female First.

Az egykori szerelmesek nyilatkozatát a The Today Show adta közre.

„Rájöttünk, jobb, ha csak barátok leszünk, és úgy tervezzük, hogy ezt a barátságot ápolni is fogjuk. Továbbra is együtt fogunk dolgozni, és támogatni is fogjuk egymást a közös cégeink és munkáink révén. Mindketten a legjobbat kívánjuk a másiknak, a gyerekeinknek is jót akarunk” – közölték Lopezék.

Az énekesnő a továbbiakban igyekszik minden idejét a 13 éves ikreire, Emme-re és Max-re fordítani, ahogy Rodriguez is a gyerekeire, a 16 éves Natashára és a 12 éves Ellára koncentrál.

Azt már eddig is sejteni lehetett, hogy Lopezéknek – kapcsolati becenevükön: J-Rodéknak – megvannak a maguk gondjai, a híresztelések szerint a közelmúltban románcuk megmentése érdekében párterápiára is jártak. Régóta tervezett esküvőjüket kétszer is lefújták: előbb a koronavírus-járványra hivatkozva halasztották el a ceremóniát, majd azt mondták, nem is tartják olyan fontosnak a házasságot, hiszen korábban mindketten kimondták a boldogító igent, de ez nem feltétele annak, hogy boldogok lehessenek. A popdíva háromszor is oltár elé állt, de egyik házasság sem ért boldog véget.

Indirekt/Blikk