KezdőlapBelföldEgyre kilátástalanabb helyzetben van Molnár Anikó

Egyre kilátástalanabb helyzetben van Molnár Anikó

Egyre kétségbeejtőbb Molnár Anikó helyzete, a koronavírus-járvány okozta nehézségek az ő életét is megkeserítik.

Molnár Anikót sem kíméli a járványhelyzet: mint ahogyan sokan mások, ő is kereset nélkül maradt, ráadásul a tartalékai is vészesen fogynak.

Anikó szerint az első gondolata a pénz volt a pandémia elején, ám hozzátette, az anyagi gondoknál is jobban megviseli, hogy szomorúbbnak érzi magát ebben az időszakban, szinte felőrli a reményvesztettség.

Magamon is érzem, hogy sokkal enerváltabb és szomorúbb vagyok az elmúlt egy évben. Felőröl a reményvesztettség, lelkileg is kezdtem a végét járni– nyilatkozta Anikó a Story Magazinnak.

Ráadásul évek óta tartó pánikbetegsége sem könnyíti meg a dolgát. Bár megtanult azzal együtt élni, a megélhetési nehézségek szorongással töltik el. Az utolsó forintjait éli fel, bár azokat a háza felújítására tett félre.

Olyan ez, mint egy elcs…ett hollywoodi film. Borzasztóan frusztráló. Bár szerencsére nem albérletben élek, ám nem kevés hitel van a házamon, amit tizenöt évig fizethetek. Sok dologról kellett lemondanom az elmúlt időben, és őszintén szólva fogalmam sincs, meddig tudom kihúzni– vallott kálváriájáról az egykori valóságshow-hős, majd hozzátette: a barátaitól nem szívesen kérne pénzt.

A 45 éves celeb már volt nehéz helyzetben ezelőtt is, amelyből sikerült kimásznia. Most azonban nem csak magáról, hanem hat kutyájáról és tíz macskájáról is gondoskodnia kell. A helyzethez azonban pozitívan áll: „Amíg az állataimat el tudom látni, nincs olyan nagy baj”.