KezdőlapCímlapElőször beszélt őszintén édesapja korai halálról Kiss Ádám

Először beszélt őszintén édesapja korai halálról Kiss Ádám

A mindig vidám humorista nagyon ritkán enged bepillantást a magánéletébe. Most azonban egyik legfájóbb emlékéről, édesapja elvesztéséről beszélt őszintén.

  • Apukám nagyon korán meghalt, és azt a keveset, amit kaptam tőle, őrzöm. Az biztos, hogy az én gyerekkorom ugyanilyen vidám volt, mint amit most én próbálok Olíviának megteremteni” – mesélte Kiss Ádám a Bestnek. – Apukám a debreceni kórházban feküdt, mi meg mindennap ott ültünk-álltunk, feküdtünk mellette. Volt egy kis lakásunk Debrecenben, ami egy olyan családtagunké volt, aki akkor halt meg. Ez is elég nyomasztó helyzet, hogy oda beköltöztünk. Onnan jártunk be mindennap apukámhoz a kórházba, és vele voltunk az utolsó percig. Ezt éreztük helyesnek. Ez az érettségim éve is volt egyébként, tehát négy olyan hónap után bementem az iskolába, ahol ott volt apám fekete-fehér képe a falon. Borzasztó volt visszamenni. Az egész miliő taccsra tett” – emlékezett szomorúan vissza iskolaigazgató édesapja utolsó napjaira.

Indirekt/Best