2021.10.17
Hedvig
Kezdőlap Címlap Elképesztő siker a franciák elleni döntetlen: így látták a magyar főszereplők

Elképesztő siker a franciák elleni döntetlen: így látták a magyar főszereplők

A magyarok 1-1-et értek el a világbajnok francia válogatott ellen. A csapat nyomás alatt is volt, aztán szépen dolgozott végig, ami viszont óriási elismerés, a meccs embere Kleinheisler László lett. Nézzük a nyilatkozatokat.

Kleinheisler László, aki a meccs embere lett:

“Ez egy hihetetlen élmény számomra, le a kalappal a srácok és a szurkolók előtt. Semmi veszítenivalónk nem volt. Úgy voltunk vele, hogy mindent bele kell adni, aztán lesz, ami lesz. Bízom benne, hogy ez sok sikert ad majd Münchenre.”

Sallai Roland, aki a gólpasszt adta Fiola Attilának:

„Ki tudtuk küszöbölni az utolsó tíz perc hiányait. Éreztük már egész meccs közben, hogy meg lehet a meccs. Meg van a kvalitás a csapatban, nyerni szeretnénk Münchenben.”

A magyar gól szerzője, Fiola Attila:

“Az egész pályafutásom leforgott annál a gólnál. Boldog vagyok, hogy az én gólom is kellett ahhoz, hogy ilyen büszkén jöhettünk le a pályáról. Csodálatos közönség volt, nagyon boldog vagyok, a családommal együtt ünnepeltünk. Az volt a fejemben a helyzetnél, hogy Varane elé be tudjak állni, aztán figyeljem, hogy a kapus hogyan helyezkedik, tudtam hova akarom rúgni, és örülök annak, hogy az élet valamit visszaadott.”

Loic Nego, aki korábbi csapattársai ellen küzdött:

„Ez egy érzelmileg túlfűtött meccs volt. Sokat tettünk a sikerért, és sok boldogságot okoztunk. A világ legjobb csapata ellen játszottunk. Tudtuk, ha a szívünket beletesszük, akkor siker érhetünk el. Ezt értünk el. Kylian Mbappé ellen felkészülni lehetetlen, de nem én voltam ellene, hanem a magyar válogatott. Tudom, hogy nyerni akartak, most nagyon mérgesek a barátaim, főleg Antoine Griezmann.”

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint “az Úr ránk nézett és mosolygott”:

„A fiúk taktikailag nagyon jó meccset játszottak, szívvel és lélekkel. Mindent kiraktak ma a pályára. Nem az edzői taktikán, hanem a játékosokon múlik, hogy mi lesz a végeredmény. Voltak nehéz pillanataink, de dolgozunk rajta, hogy ezt tudjuk kezelni. A játékosaink olyanok, akik naponta dolgoznak a saját problémáikon. Amikor 2018-ban Telkiben érkeztem, temetői hangulat volt az öltözőben. Azt mondtam, hogy mindenki a szívét tegye ki, ne azzal foglalkozzon, amit szerinte mások a játéktudásáról gondolnak. A mai nap olyan volt, amikor az Úr ránk nézett és mosolygott.”

Indirekt/Blikk