KezdőlapCímlapElismerően beszélt a magyar válogatottról a németek szövetségi kapitánya

Elismerően beszélt a magyar válogatottról a németek szövetségi kapitánya

Joachim Löw szövetségi kapitány és játékosa, Mats Hummels szerint is nehéz mérkőzés vár szerdán a német labdarúgó-válogatottra a magyarok ellen a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

„Ismerjük a magyarokat, nagyon stabil a játékuk, a védelmük kifejezetten erős, veszélyesek lehetnek ránk” – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a kontinensviadal után a posztjáról távozó szakember. „Bátran felvállalják az egy az egy elleni párharcokat, amihez fizikálisan is erősek. A portugáloknak és a franciáknak is gondjaik voltak. Az elmúlt három évben rengeteget fejlődött a magyar csapat.”

Löw úgy vélte, fontos lenne minél előbb gólt szerezni, ám ha ez nem sikerül, akkor türelmes játékkal ki kell fárasztani a magyarokat, így a 60-65. perc körül jöhetne el az ő idejük.

Saját csapatával kapcsolatban megjegyezte, hogy a portugálok elleni siker alkalmával többen is kisebb sérülést szenvedtek, ezért az orvosi stábnak sok munkája volt. Beszámolója szerint Mats Hummels, Ilkay Gündogan és Robin Gosens felépült, de Lukas Halstenberg és Thomas Müller még kedden sem tudott együtt edzeni társaival. Utóbbival kapcsolatban hozzátette, a Bayern München támadójára még szerdán is vizsgálatok várnak, s csak az eredmények ismeretében döntenek arról, pályára lép-e a magyarok ellen.

Mats Hummels szintén nehéz kilencven percre számít, ahogy fogalmazott, „nem egy piknik lesz”.

„Az első két meccsen fegyelmezett és szenvedélyes csapat benyomását keltették, de nemcsak védekezésben erősek, hanem a támadásaik is veszélyesek” – beszélt a magyar válogatottról a Borussia Dortmund védője. „Sokat szeretnénk birtokolni a labdát ellenük, hogy kifárasszuk őket. Türelmesen, de nem passzívan szeretnénk játszani. Egy korai gól sokat segítene.”

Hummels arról is beszélt, hogy Müller esetleges kiesése nemcsak a pályán jelentkezne, hanem azon kívül is, mivel ő a Nationalelf egyik vezére.

A szerdán 21 órakor kezdődő német–magyar találkozó mindkét fél számára sorsdöntő: a magyaroknak győzniük kell a továbbjutáshoz, míg a hazaiaknak a döntetlen is elegendő.

Indirekt/Blikk