KezdőlapCímlapDöbbenetes: két lábon járó roncs lett az Amerikai pite 45 éves sztárjából

Döbbenetes: két lábon járó roncs lett az Amerikai pite 45 éves sztárjából

Ki ne emlékezne az Amerikai pite-filmek Vickyjére, aki a 90-es években a világ egyik legismertebb arca volt, és akiért férfiak milliói őrültek meg anno. Az idő vaskereke azonban őt sem kímélte, ma már csak árnyéka egykori önmagának.

Az első mozi óta már több mint 21 év telt el, így nem csoda, hogy a szereplők jócskán megváltoztak. Ezt leginkább a 45 éves Tara Reid, azaz Vicky sínylette meg, aki több félresikerült plasztikai műtét áldozata lett az évek alatt.

Az Instagramját elnézve azonban ő nagyon is elégedett a külsejével, rengeteg szelfit és fotót tölt fel magáról, ugyanakkor ezeknek zöme photoshoppal van korrigálva, ugyanis a róla készült legfrissebb lesifotók alapján a való életben ma már gyakorlatilag egy élő roncs, mely kicsapongó életvitelének, örökös fogyókúráinak, illetve testképzavarának köszönhető.

Reid egyébként már kislány kora óta foglalkozik a színészettel, és a mai napig sem adta fel a szakmáját, igaz, az utóbbi években inkább csak kis költségvetésű akciófilmekben láthattuk.

Indirekt/noizz.hu