KezdőlapCímlapDefibrillátort ültetnek Christian Eriksenbe

Defibrillátort ültetnek Christian Eriksenbe

Úgy tűnik, egyre jobban javul a dán Christian Eriksen állapota, akinek szombaton, a finnek elleni Eb-csoportmeccsen megállt a szíve, és csak majd 15 perces újraélesztéssel lehetett visszahozni az élők közé. A 29 éves középpályást azóta kórházban kezelik, s most kiderült, beültetnek egy defibrillátort a testébe.

„A vizsgálatok eredménye alapján az a döntés született, hogy Christiannek beültetnek egy defibrillátort a szervezetébe. Ez az eszköz nélkülözhetetlen egy szívleállás után. Christian elfogadta a megoldást, amellyel egyébként több hazai és nemzetközi specialista is egyetért” – jelentette ki a DBU-nak Morten Boesen, a dán válogatott orvosa.

Jens Kleinefeld német orvos, aki szintén részt vett Eriksen újraélesztésében, elmondta, nagyjából fél perccel az első áramütés után magához tért az Internazionle és a dán válogatott játékosa, és annyit mondott, „a fenébe, még csak 29 éves vagyok” – adta hírül dán TV2. A szakember ebből a mondatából tudta, a középpályás nem szenvedett agyi károsodást.

Indirekt/10perc.hu