KezdőlapCímlapCurtis az Újpest pályán bulizott

Curtis az Újpest pályán bulizott

A rapper lépett fel az Újpest labdarúgócsapatának meccse előtt.

Curtisről köztudott, hogy az Újpest egyik legnagyobb fanatikusa. A rapper most különleges koncertet adott: a Megyeri úti pályán pályán lépett fel a lila-fehérek Puskás Akadémia elleni bajnoki meccse előtt. A mérkőzés 10 perccel este 7 előtt veszi kezdetét, Curtis pedig már 6-kor minikoncertet adott az általa annyira imádott pályán.

A rapper igencsak nehéz napokon van túl, ugyanis nemrégiben több számára fontos embert is elveszített: ezek közül az egyik Vígh Arnold basszusgitáros, aki amellett, hogy zenészként és producerként segítette munkásságát, a lakótársa és nagyon jó barátja is volt. Ezenfelül nagy adóssága is van, mivel sokmilliós összeggel tartozik egy másik zenésztársának.

A meccs előtti koncerten azonban nyoma sem volt a rossz hangulatnak. Curtis vidáman, nagy energiával lépett a pályára, ahol hatalmas bulit csapott: a közönség imádta őt, és rengetegen pacsiztak vele. Mintegy negyedórás koncertet adott, és ezután sem lankadt a kedve: a buli után a lelátón kezdett lazulni ismerőseivel.

Indirekt/Blikk