2021.05.06
Frida, Ivett
Kezdőlap Bűnügy Brutális: rendszeresen megerőszakolta saját kislányát, aki kétszer is teherbe esett apjától

Brutális: rendszeresen megerőszakolta saját kislányát, aki kétszer is teherbe esett apjától

A férfi házi készítésű alkohollal itatta a lányát, magassarkúba és harisnyakötőbe öltöztette, majd miután megerőszakolta, elküldte az iskolába.

A fotó illusztráció. Forrás: pixabay

Francis Beaumont elismert mikrobiológus és történész volt, aki különböző fejlődő országokban dolgozott. A most 52 éves Kim Chown csak évekkel később fedte fel a borzalmakat, amit az apja művelt vele gyerekkorában. Kimet hosszú éveken keresztül erőszakolta a saját apja, akitől kétszer is teherbe esett annak ellenére, hogy fogamzásgátlót kellett szednie. Először 15 évesen lett állapotos, ekkor Kenyában éltek, ahol az abortusz illegális volt. Így a férfi otthon egy fogassal, majd egy biciklipumpa segítségével próbálta elvetetni a babát. Miután nem sikerült neki, kórházba vitte a lányát. Amikor Kim másodjára is teherbe esett, apja azzal a beteg ötlettel állt elő, hogy tartsák meg a babát. Ezt a magzatot azonban Kim vetette el. A férfi egyébként többször is megfenyegette lányát. “Azt mondta, savban old fel, és más nem marad belőlem, csak a fogaim. Senki nem fogja tudni, hogy léteztem” idézte fel a szörnyűségeket Kim. Később visszaköltöztek Angliába, ahol Kim megismerkedett a jelenlegi férjével, és ennek köszönhetően kitudott szakadni ebből a szörnyűségből. Ennek ellenére csak 2015-ben volt képes rendőrség elé állni és elmondani, milyen brutális dolgokat művelt vele az édesapja.Ekkor már 82 éves apját 2018-ban 20 év börtönbüntetésre ítélték, azután, hogy 1979 és 1985 között  öt nemi erőszak elkövetése miatt bűnösnek találták – adta hírül a Life.