KezdőlapCímlapBotrány: Szinetár Dóra addig gyűlölködött, hogy bíróság elé rángatják

Botrány: Szinetár Dóra addig gyűlölködött, hogy bíróság elé rángatják

Apáti Bencének elege lett abból, hogy Szinetár Dóra hazugságokat állít róla.

A botrány akkor robbant ki, amikor a balettművész elvesztette Magyar Narancs ellen indított pert, melyben Szinetár interjúja miatt kezdődött, amely után beperelte a lapot, de nem nyert. A cikkben Apáti Bence szerint valótlanságokat nyilatkozott róla Szinetár.

„A per tárgya nem az volt, hogy megállapítsák, az adott interjúban az én állításaim igazak voltak-e, hanem az, hogy kiderítsék, az állításaim véleménynek minősülnek-e. Ugyanis ha igen, akkor az szabad. Ebben a típusú demokráciában a véleménynyilvánítás szabad. Ha nem így lenne, Apáti Bence épp most is a soktól sok évig terjedő börtönbüntetését töltené több rendbeli becsületsértésért, rágalmazásért és gyűlöletbeszédért” – jelentette ki írásában Szinetár Dóra.

Apáti a napokban az origo.hu-n közölt írásában arra utalt, hogy szerinte a színésznő valótlanul állította a korábbi interjújában róla, hogy rendszeresen antiszemita és homofób kijelentéseket tesz. „Szinetár művésznőnek gyakorlatilag sikerült azt a bravúrt bemutatni, hogy minden sorban képes volt elrejteni egy-egy hazugságot. Úgy hazudott, mint a vízfolyás.” – írta Apáti Bence, aki a Blikknek megerősítette: bepereli Szinetár Dórát.

– Még nem tettem meg, de jövő héten adjuk be a papírokat – jelentette ki a bulvárlapnak Apáti Bence.