KezdőlapCímlapAz RTL vetélkedőjében is nyerő páros lenne Balogh Edina és Szabó Simon

Az RTL vetélkedőjében is nyerő páros lenne Balogh Edina és Szabó Simon

Nagy az izgalom a Nyerő Páros résztvevőiben, főleg azok körében, akik még csak nemrég vannak együtt.

A sztárpárshow nyolcadik évadának szereplői között van igazán friss páros, és olyan is, akik lassan 20 éve vannak együtt. Balogh Edina és Szabó Simon is még csak a kapcsolatuk elején járnak, és azt mondják: a nemrég kialakult szerelmük talán a javukra is válhat, hiszen még nagyon figyelnek egymásra.

– Mi még tanulgatjuk azért, hogy kell együttműködnünk. Most adott a lehetőség, hogy együtt, egy párként tudjuk kipróbálni magunkat, és ez szerintem mindkettőnknek csábító – közölte a Blikk kérdésére a színész, aki korábban a Farm VIP-t is megnyerte, amelynek a szerelmüket köszönhetik.

Mire párja hozzátette:

– Meg az is jó lesz, hogy most úgy tudunk együtt lenni hosszú időt, hogy nem kell alkalmazkodnunk nagyjából gyerekekhez. Most tényleg az van, hogy ketten leszünk és együtt dolgozunk egy közös cél érdekében. Izgalmas lesz, hogy kéz a kézben, egymásért megyünk előre – magyarázta a Barátok közt korábbi színésznője, hozzátéve, nem konkrétan azért költöznek be a Nyerő Páros villájába, hogy nyerjenek, de meglehet, eljön az a pont a játék során, amikor már foggal-körömmel harcolni fog a győzelemért.

Véglegessé vált, hogy 2024-ben kik teszik próbára szerelmüket a Nyerő Páros című műsorban, melyik nyolc páros között indul meg nemsokára a küzdelem a pusztazámori villában.

  • Szabó Simon és Balogh Edina
  • Berki Mazsi és párja, Kajári Zoltán
  • Hujber Ferenc és párja, Krisztina
  • Miskovits Márton és Nicuta Nicoleta
  • Győrfi Márton „DJ Jauri” és párja, Dorina
  • Herceg Dávid és felesége, Herceg-Pál Bianka
  • Visváder Tamás és Visváder-Palácsik Lilla
  • Simon Attila és Simon Erika