KezdőlapCímlapAz Abba szőke énekesnője csak szenvedett a sikerek csúcsán - VIDEÓ

Az Abba szőke énekesnője csak szenvedett a sikerek csúcsán – VIDEÓ

Agnetha Fältskog ma már nem csinál titkot abból, hogy amikor 1979-ben elvált férjétől, a zenekar gitárosától, Björn Ulveaustól, pokollá vált számára a közös munka.

Azzal senki sem vitatkozhat, hogy az Abba és a siker kéz a kézben járt. Ezért is meglepő volt a rajongók számára, hogy az együttes szőke énekesnője, Agnetha Fältskog elárulta, pokolként élte meg az utolsó négy esztendő, amit a zenekarban töltött. Miközben az Abba a sikerek csúcsán volt, a tagok magánélete kisiklott: előbb 1980-ban Agnetha vált el Björn Ulveaustól majd egy évre rá Anni-Frid Lyngstad és Benny Anderson házassága ért véget.

A koncerteken profi módon teljesítettek, a rajongók nem is vették észre, hogy gond lehet a tagok között. Pedig Agnetha a brit The Daily Express lapnak adott interjújában elmondta, rettentően szenvedett a közös fellépésektől, ráadásul amikor volt férje megírta a kapcsolatuk végéről szóló The Winner Takes It All című slágerüket, minden egyes koncerten a szívét hagyta benne, amikor elénekelte a dalt..

„Borzalmas volt már ez a helyzet, úgy éreztem, pokol az életem. Amikor egy turné után 1982-ben újra stúdióba vonultunk, rájöttünk arra, nincs tovább. Két elvált pár már nem tud úgy együtt dolgozni, hogy abban örömük is legyen” – indokolta a zenekar feloszlását Agnetha.