2024.02.29
Elemér
Kezdőlap Címlap Aranyos reggel: első lett női kajaknégyesünk Tokióban

Aranyos reggel: első lett női kajaknégyesünk Tokióban

A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység olimpiai bajnoki címet nyert a női kajak négyesek 500 méteres távján.

Éppen a K4-esek döntője előtt megint elkezdett esni az eső. Még a középdöntők előtt hatalmas eső söpört át a pályán, heves széllel, de szerencsére a versenyek előtt ez elállt.

Jól sikerült elindítani a hajót a négyesnek, az elején a harmadik-negyedik pozícióban haladtunk. A féltávnál a magyar hajó a második helyen evezett. Jött az utolsó kétszáz méter, megindult a csapat, Kozák vezette. Óriási előnnyel vezettünk, majdnem egy beülő volt az előny, és a végén fél hajóval született meg a történelmi, egymás után harmadik aranyérem. Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok lett, Gerevich Aladár után minden idők legeredményesebb olimpikonja hat arannyal, egy ezüsttel, egy bronzzal.

Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta vezette Kozák, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység a középdöntőben, mint egy nappal korábbi első pályáján, az óvatos kezdés után a második 250 méteren sorra hagyta le riválisait – többek között a németeket és a fehéroroszokat – és magabiztosan érkezett elsőként a célba – írta az MTI.

A magyarok amellett, hogy ők az aktuális világbajnokok, kétszeres címvédők ebben a számban, Kozák Londonban és Rióban is a győztes csapat tagja volt, és öt éve a csütörtökön egyesben ezüstérmes Csipes is tevékeny részese volt a sikernek. A korábban Tokióban Kozákkal párosban bronzérmes Bodonyi, valamint Kárász most szerepel először olimpián.

A Balla Virág, Takács Kincső kenupáros az ötödik helyen végzett kenu 500 méteren a tokiói olimpián. A győriek többszörös világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kettősére – melyben mindketten 27 évesek – nagyon erős mezőny várt a döntőben, és bár nagyon jól lapátoltak, nem tudtak odaérni a dobogóra.

A rajtjuk jól sikerült, majd féltávnál a negyedik helyen haladtak a világbajnoki címvédő kínai Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja duó, valamint az ukránok és a németek mögött. A kínaiak sikeréhez nem férhetett kétség, ahogy az ukránok második helyéhez sem, de mögöttük részben a magyarok részvételével nagy csata alakult ki a bronzéremért, és ezt végül a kanadaiak kettőse, Laurence Vincent-Lapointe és Katie Vincent nyerte.

A 11-szeres világbajnok Laurence Vincent-Lapointe érdekes történések után induhatott el Tokióban. Korábban doppingoláson érték, de később felmentették, mert elfogadták a védekezését, mely szerint a tiltott szer volt barátjának testnedvéből került a szervezetébe.

Mivel a kvalifikációs versenyeken az eljárás idején nem vehetett részt, kvótát sem tudott szerezni, de a kanadaiak – élve egy szabályok között talált kiskapuval – az egyik női kajakos indulási jogukat neki adták, így – bár a nemzetközi kajak-kenus közösség, így a magyarok is felháborodva fogadták ezt – mégis vízre szállhatott a japán fővárosban. Balla és Takács végül a németek mögött az ötödik, pontszerző helyet szerezte meg a döntőben.

Adolf Balázs a B döntőben hetedikként célba érve összesítésben a 15. helyen zárta a kenu egyesek 1000 méteres versenyét a tokiói olimpián. A számot a brazil Isaquias Queiroz dos Santos nyerte, fölényes győzelmet aratva.

Az Óbudai Ganz VSE versenyzője, a 21 éves Adolf korábban csak egy hajszállal maradt le a nyolcas fináléról, a kisdöntőben pedig már nem tudta megismételni azt a dinamikus evezést, amelyet az elő- és a középfutamban mutatott. Az aranyérmet az öt éve, Rióban második, világbajnoki címvédő brazil Isaquias Queiroz dos Santos nyerte a kínai Liu Hao és a moldovai Szergej Tarnovszkij előtt.

Hetedik lett férfi kajak négyes 500 méteren a Nádas Bence, Béke Kornél, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor egység. Kiválóan indult el a magyar hajó a rajtnál, de a két esélyes, a spanyol és a német hajó már a legelején elhúzott. A mieink a hetedik helyen mentek át 250 méternél. A mieink küzdöttek, de a táv második felében már nem tudtak javítani a pozíciójukon, így a hetedik helyen értek végül célba.

A magyar csapat, amely gyakorlásképpen pénteken két pályát is ment, az előfutam után a reményfutamban is vízre szállt, csupán egy ellenfelét kellett megelőznie a középdöntőben, s ezt gond nélkül meg is tette. Végig tartotta a lépést a szám egyik favoritjával, a spanyolokkal, valamint az ugyancsak dobogóesélyes ausztrálokkal, egy ponton még vezetett is, de aztán végül harmadikként ért célba.