KezdőlapBelföldEgy hónapja a kórház rabja Rózsa György

Egy hónapja a kórház rabja Rózsa György

Egy hónapja van kórházban Rózsa György, akinek egy szerencsétlen esést követően tört el a csípőcsontja. A legendás műsorvezető állapota lassan, de javul, tervei szerint hamarosan már otthon gyógyulhat.

– Két hét múlva lesznek az újabb vizsgálatok, ahol kiderül, elbocsátanak-e a kórházból vagy sem. Persze, saját felelősségre bármikor távozhatnék, s ha augusztus 20. után nem akarnak hazaengedni, lehet, hogy meg is teszem, de addig is hallgatok az orvosokra – kezdte lapunknak Rózsa, aki szorgalmasan és fegyelmezetten követi a doktorok utasításait, hogy mihamarabb felépüljön.

– Mankóval már tudok menni egy picit, napról napra jobban vagyok. Jár hozzám masszőr, gyógytornász, és ilyen kezelésre akkor is szükségem lesz, ha hazamegyek. A lányom, Csilla már átrendezte a házat, így nem kell majd az emeletet használnom, megkímélem magam a lépcsőzéstől.

Rózsa György szerencsés, ugyanis a barátai, szerettei minden nap hívják telefonon, sőt, gyakran meg is látogatják őt a kórházban.

– Ha kimegyek, szükségem lesz segítségre. Mozgatható ágyat bérelek majd, szerencsére egész kedvező áron vannak. Most épp ápolót keresek: volt egy hölgy, aki pont ma mondta vissza, szóval ez még nagy munka lesz. Azt gondolom, napi négy órában elég lesz, ha vigyáz rám, beengedi a gyógytornászt, ha úgy van, elszalad a boltba, vagy segít, ha szükség van rá.

Indirekt/Blikk