KezdőlapCímlapA járvány miatt lakóbuszuk foglya lett egy magyar pár

A járvány miatt lakóbuszuk foglya lett egy magyar pár

Hetek óta 11 négyzetméteren élnek, csak ha boltba vagy mosodába mosodába menet szállhatnak le a lakóbuszukról. A magyar párt Spanyolországban érte a járvány kitörése, és a szigorú intézkedések miatt a járművükben kénytelenek kihúzni a korlátozások feloldásáig.

Képek: Facebook

Azt hinnénk, ha az ember mindennapi élettere heteken keresztül tizenegy négyzetméterre korlátozódik, amelyen másodmagával és két kistestű ebbel is osztoznia kell, csak egy kiadós terápia után talál régi önmagára. Kitti és Zoli azonban megdöbbentő könnyedséggel és optimizmussal sorolták, mi mindennel foglalják el magukat a bezártság ideje alatt. „Főzök, filmet nézek, sokszor beszélünk telefonon az otthoniakkal. Internet van, a kapcsolattartás és szórakozás ilyen szempontból biztosított. A testmozgás, túrázás és a szabadidős tevékenységek ugyanakkor nagyon hiányoznak. Jól esne egy kis környezetváltozás, már az is segítene, ha ki tudnának ülni a lakóautó elé, vagy egy rövid sétát megejthetnénk közösen, négyesben a kutyákkal” – mesélte Kitti, aki párjával az uTRAVELók nevű Facebook oldalon rendszeresen beszámol a furcsa karantén-életről.

Mai kirándulás a mosodáig 😀 🚌 💦

Közzétette: úTRAVELók – 2020. április 17., péntek

A Spanyolországban bevezetett rendkívül szigorú korlátozások miatt Zoli és Kitti számára még az sem jöhet szóba, hogy kiüljenek levegőzni a lakóautó elé. Csak a közeli boltba, vagy a mosodába tudnak elsétálni, ennyi időre tudják elhagyni a karantént. Az alábbi videóból kiderül, hogyan lehet 11 négyzetméteren túlélni, ha valaki az út mentén esik a saját autója fogságába:

Indirekt/HAON