KezdőlapCímlapA birkózó Lőrincz Tamás már biztosan érmes az olimpián

A birkózó Lőrincz Tamás már biztosan érmes az olimpián

Az éremesélyes Lőrincz Tamás, miután az első ellenfele nem jelent meg, a következő meccsén pedig nyert, már a legjobb négyben van. Ez nem sikerült Szőke Alexnek, aki az orosz Musza Jevlojev ellen szenvedett vereséget. Bízhatunk abban, hogy a szám esélyese magával viszi majd a vigaszágon.

Lőrincz Tamás – az első mérkőzését megnyerve – máris az elődöntőbe jutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpián, ahol így kedden már biztosan éremért birkózhat.

A nyolcaddöntőből mérkőzés nélkül jutott tovább, mivel marokkói ellenfele nem mérlegelt, így Lőrincz elsőként a japán Jakubu Sohei ellen lépett szőnyegre, aki meglepetésre a 16 között felülmúlta a 2017-ben egy súlycsoporttal lejjebb vb-ezüstérmes kazah Demeu Zsadrajevet. A 34 éves magyar világklasszisnak nem okozott gondot a jelentős nemzetközi eredménnyel nem rendelkező hazai sportoló, akit 3-1-re vert a négy közé jutásért.

Lőrincz Tamás a közép-európai idő szerint 11.15-kor kezdődő elődöntős programban a horvát Bozo Starcevic és az iráni Mohammedali Geraei párharcának győztesével találkozik a fináléba kerülésért.

Szőke Alex vereséget szenvedett a kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjében. Egy győzelem után 6-2-re kapott ki a súlycsoport jelenlegi legjobbjának számító, kétszeres világ- és Európa-bajnok Musza Jevlojevtől.

A mérkőzést a magyar kezdte jobban, egy kiléptetéssel, majd az orosz intésével 2-0-ás előnybe került és lentről sem volt messze az akciótól, billentési kísérlete biztató volt. A folytatásra aztán az orosz klasszis felszívta magát, és még a harmadik percben egy lendületes akcióval szőnyegen kívülre tette riválisát és egyenlített, majd egy kiléptetéssel 3-2-re átvette a vezetést.

A második menet elején is Jevlojev volt energikusabb, Szőkét meg is intették (2-4), s ugyan parterhelyzetből szépen védekezett, állásból viszont az orosz levitte őt (2-6) és ezzel eldöntötte a meccset.

Amennyiben az első helyen kiemelt orosz a közép-európai idő szerint 11.15-kor kezdődő elődöntős programban fináléba jut, akkor Szőke kedd délelőtt a vigaszágon folytathatja a küzdelmet.

Indirekt/Blikk