KezdőlapBűnügyTragédia: a napon álló kocsiban lelte a halálát a 3 éves kisgyerek,...

Tragédia: a napon álló kocsiban lelte a halálát a 3 éves kisgyerek, miközben az anyja marihuanát termesztett

A gyermek két és fél-három órát töltött felügyelet nélkül a perzselő napon álló autóba zárva, míg felelőtlen anyja más elfoglaltságot talált.

Minden évben előfordul, hogy valaki a gyermekét, vagy akár a háziállatát hagyja a tűző napon, egy felhevült autóba zárva. Kaliforniában egy nő a mindössze hároméves gyermekével tette ezt, aki nem élte túl az esetet. Ráadásul mindezt azért, hogy legyen ideje marihuánát termeszteni.

A gyermek két és fél-három órát töltött felügyelet nélkül, míg anyja a marihuánafarmon dolgozott. Mikor rátaláltak, a kicsi már nem lélegzett a perzselő forróságtól – írja a Daily Mail.

Kórházba vitték ugyan, de már nem tudták megmenteni az életét, halottnak nyilvánították. A tragédia miatt letartóztatták az áldozat anyját gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, valamint gyermekveszélyeztetés miatt nyilvántartásba vették. A nő többi gyermeke gondozásba került, illetve a kábítószer-ügylet miatt is eljárást indítottak a hatóságok.

Indirekt/metropol.hu